A felsorolás természetesen messze nem teljes, ezenfelül még számtalan kiváló opciót találhatunk hétvégi kiruccanásokhoz. Mindenesetre következzen a válogatásunk, öt helyszín, ahol szülő és gyermek is garantáltan fantasztikusan érzi majd magát.

 

 

Állatkert, Palics

 

Photo by: Park Palic

 

10 hektáros területen több mint 60 állatfaj és gazdag növényvilág várja a látogatókat, egész napos kikapcsolódást biztosítva a családnak. Az elefánt, tevék, zebrák, struccok, kenguruk, szarvasok, bivalyok és sok más egzotikus, valamint hazai állat mellett a gyerekek további jókedvéről játszótér és bébi ZOO gondoskodik. A komplexumon belül fagyizó, büfé és étterem is működik. Hétvégenként állatetetés is szerepel a programok listáján, melyről bővebb információt kérhetünk a pénztárnál.

A nyitvatartási idő nyáron 9-től 19, míg a téli hónapokban 9-től 16 óra. A felnőtt jegy 2 euróba (250 rsd), a családi jegy két szülő és gyermekeik számára körülbelül 6 euróba (700 rsd) kerül. A gyermekjegy 15 éves korig 1,7 euró (200 rsd), 7 éves kor alatt a belépés ingyenes.

Az állatkerti kirándulás után mindenképp érdemes egy kellemes sétát tenni a Palicsi-tó partján, ahol megtekinthetjük a káprázatos szecessziós stílusban épült Női fürdőt, a Bagolyvárat, a Vigadót, a Zenepavilont és még sok más értékes építészeti remekművet.

Ha időnk engedi, átruccanhatunk az alig 9 km-re található Szabadkára is, ahol szintén lélegzetelállító magyar szecessziós létesítmények, Gyermekszínház és játszóházak várják a látogatókat.

 

 

Dinópark, Újvidék

 

Photo by: Tanjug/Jaroslav Pap

 

Az újvidéki Dinópark igazi újdonságnak számít a környékünkön, hiszen Vajdaságban egyedülálló a maga nemében. 2016 tavaszán kezdte meg működését, azóta számtalan programmal, előadással várják a kicsiket és nagyokat egyaránt.

A parkon belül a multimediális dinószobrok mellett 12D-s mozi, játszóház, kalandpark, céllövölde, étterem, mini állatkert és a leendő kis archeológusok számára készített homokozó várja a látogatókat. Szakképzett idegenvezetők segítsége is igénybe vehető. A Dinópark minden nap szeretettel várja az érdeklődőket reggel 10-től 17, illetve 20 óráig, az évszaktól függően. Gyermekek számára 1,7 euró (200 rsd), míg felnőtteknek 2,5 euró (300 rsd) a belépőjegy, 3 éves kor alatt a belépés díjtalan. A bejáratnál ingyenes parkoló várja a személygépkocsival érkezőket. A téli hónapokban látogatásra sajnos nincs lehetőség.

A Dinóparktól nem messze található Újvidék város központja, valamint a Duna-part és a péterváradi vár is. Ajánlott tehát egy kicsit körbejárni a környéket, hiszen így lehetőségünk adódik sok más érdekességet is szemügyre venni.

 

 

Kátai-tanya, Kishegyes

 

Photo by: Serbiatour

 

A Kishegyes nyugati oldalán fekvő Kátai-tanya már 1995 óta várja a természetbarátokat, akik szívesen töltenének pár órát, esetleg napot igazi tanyasi környezetben. Tökéletes oázis ez azok számára, akik csönd, nyugalom és a régi idők szelleme után vágyakoznak.

A kicsiket játszótér várja, valamint a gazdaság háziállataival ismerkedhetnek. Mindemellett meglátogathatják a pékmúzeumot, a tóparti tájházat, valamint a mesterségek házát, ahol betekintést nyerhetnek a szövés rejtelmeibe. A környéken lehetőség van természetjárásra, pecázásra és gyógynövénygyűjtésre is. Egyéni látogatáshoz előzetes bejelentkezés szükséges.

Ha Kishegyesen járunk, ajánlatos meglátogatni a vidék többi nevezetességét is, például az Andrásnépén található lovardát és múzeumot, vagy éppen Topolya városát. Topolya számos látnivalója közül kiemeljük a Kray-kastélyt és a Sarlós Boldogasszony római katolikus templomot, mely a legmagasabb ilyen jellegű épület az országban.

 

 

Tarcal-hegység

 

Photo by: Aleksandar Milutinović

 

A Tarcal-hegység (Fruška gora) Vajdaság igazi ékköve, mely napos, lágyan elterülő lankáin megszámlálhatatlan csodát rejteget. Nagy kalandokra számíthatunk, ha követjük az erdőn át vezető kis ösvényeket, melyek mentén sok érdekes dolgot fedezhetünk fel.

A legismertebb és legkiépítettebb kirándulópont minden bizonnyal az Iriški Venac (Ürögi-hágó) közelében a Szabadság-emlékmű, majd innen tovább haladva keletre eljutunk az 1999-ben lebombázott tévétoronyig. A keleti lankákon, Karlóca városától alig 7 km-re található a Stražilovo kirándulóhely, amely tökéletes színtere lehet egy családi pikniknek vagy rostélyozásnak.

Ledince falucskától nem messze, a hegy északi oldalán elérkezünk az Ezüst-tó partjára, amely a helyiek közkedvelt menedéke, valamint a déli oldalon, a Besenyőmonostortól nem messze elterülő Fehérkő-tó türkizkék vizével mindenképp megér egy utat.

A Tarcal-hegység számos kolostorral és kirándulóhelyekkel is büszkélkedik, ezek közül talán a leghíresebbek Belcsény, Görgeteg, Nagyremete, Novo Hopovo, Staro Hopovo kolostorai, valamint Letenka és Andrevlje kirándulópontok.

 

 

Óbega–Császár-tó Speciális Rezervátum

 

Photo by: Wikimedia: Miljana Djukic

 

Az Óbega–Császár-tó Speciális Rezervátum Nagybecskerektől mindössze 10 km-re található. Igazán különleges, mocsaras terület, ahol számtalan érdekes növényt, madarat, emlőst, kétéltűt, hüllőt és rovart figyelhetnek meg a látogatók a természetes élőhelyeiken. Jelentős madárrezervátum, hiszen több mint 250 madárfaj jelenlétét jegyezték fel a térségben.

A látogatók katamaránnal végighajózhatnak az Óbegán, egészen a kilátótoronyig, ahonnan csodás kilátás nyílik a Császár-tóra. A rezervátum szolgáltatásai között szerepel motoros csónak bérlése is vezető kíséretében, de a kalandvágyóbbak kenut, illetve evezős csónakot is kölcsönözhetnek. Ha a csónakázást inkább kihagynák, gyalog is eljuthatunk a magaslesig.

Akinek a túrázás után még van ereje és kedve, mindenképp látogasson el az écskai Harnoncourt-kastélyba, ahol egykoron még Liszt Ferenc is bemutatta zongoratudását. Érdemes meghosszabbítani utunkat Nagybecskerek irányába, ahol számtalan látnivaló várja az utazókat.