Vajdaság szecessziós épületekben gazdag régió.
Katyvasznak tűnő harmóniák, mindent befolyó indák, megkeresni való tükörképek, építészeti jazz… Ez mind a szecesszió, a XIX. század végén és a XX. század elején a gyorsuló várasiasodásnak, iparosodásnak és a hirtelen változó társadalomnak köszönhetően kialakult új irányzat, ami rányomta bélyegét a modern élet minden művészetére és terültére. Nem csupán művészeti stílus, hanem életstílus is egyben.
A szabadkai szecesszió térnyerésének kezdetét annak a Lechner Ödönnek és Pártos Gyulának köszönhetjük, akiknek sok egyéb mellett a budapesti Iparművészeti Múzeumot is. Az új stílus 1893-ban kezdett teret hódítani a Leovits-palota megépítésével. Ameddig a legtöbb európai város központjában egy székesegyház vagy templom áll, addig Szabadkán a városháza tornya magasodik a város fölé. Az épületet Komor Marcell és Jakab Dezső budapesti építészek álmodták meg. A szecessziós díszítést a magyar népművészet romantikus értelmezésével gazdagították, termeit és folyosóit járva a számtalan részletgazdag műkincset csodálva könnyű órákra is ott ragadhatunk, ha nem vigyázunk. A vasútállomással szemben található Raichle-palotát nehéz nem észrevenni. A magyar szecessziónak ezt a kivételes alkotását, az építész mecénások nélkül, minden költséget magára vállalva álmodta meg. Művészetének ékkövét nem sokáig élvezhette, hamarosan anyagi gondok miatt elveszítette otthonát. A Zsinagóga, a Raichle-palota, az egykori Vidéki és Kereskedelmi Bank, az Arany Bárány Szálló, a Városi bérpalota, a Sonnenberg-ház vagy Dömötör Miksa háza, ma Városi Múzeum, mind hozzájárultak ahhoz, hogy a város Kosztolányi elmaradott Sárszegéből a mai modern Szabadkává lépjen elő.
A Szabadkától mindössze nyolc kilométerre található Palics a 19. század végén népszerű gyógyfürdőnek és üdülőhelynek számított, olyannyira, hogy a 20. század elején a számos pihenni vágyó miatt a gyógyfürdő bővítésre és felújításra szorult. A munkát Komor Marcell és Jakab Dezső sztárépítészekre bízták, akik nem sokkal azelőtt már bizonyítottak a szabadkai Városháza és Zsinagóga tervezésével. A páros a fiatalok által is ösztönzött szecesszió jegyében vágott bele a hatalmas munkába, melynek gyümölcsét a mai napig élvezhetik azok, akik Palicsra látogatnak. Az épületeket a magyar szecesszió inspirálta és Erdély népművészete ihlette, mindegyikük más és más, mégis összeköti őket az anyagválasztás, a szerkezet és a palicsi vörös. Az épületegyüttest végül 1912-ben adták át, ide tartozik a Víztorony, a Vígadó, a Női fürdő, a Zenepavilon és az Emlékkút. Az idők során mindegyik épület Palics jelképévé vált, és még száz év távlatából is idevonzza a pihenni és szórakozni vágyókat.
Vajdaság székvárosának központjában sétálva úton-útfélen Baumhorn Lipót szerteágazó indái kísérnek bennünket. A Zsinagóga épületegyüttesének megtekintése után ajánlott egy nyugodt kávézás Menráth József háromszintes palotájának tövében, majd egyre beljebb merészkedni a centrumba, ahol bal oldalt elénk tárul a valamikori takarékpénztár bécsi szecessziós stílusú, kétemeletes sarokháza, hogy aztán rögtön továbbgyönyörködjünk a Peklo Béla tervei alapján készült Vasember Házában. Ezután vegyük az irányt Pétervárad felé, ugyanis a várban – főleg Melanija Bugarinovics újvidéki operaénekesnő hagyatékának hála –megtekinthetünk egy nem mindennapi szecessziós bútorkiállítást is.
Ez a gazdag kultúrájú, jellegzetes síksági városka sok mindenben hasonlítható Szabadkához vagy Szegedhez, építészete azonban a szecesszió érkezését már kialakult jegyekkel fogadta, de egyáltalán nem zárkózott el ettől az újító áramlattól sem. Az előbbiekkel ellentétben Zomborban nem a gigantikus méretek adják a város arculatát. A magyar szecesszió fényűző pompája helyett itt a mérsékelt, túlzásoktól mentes változata várja a látogatókat. Talán csak az 1906-ban épült, ma a Zeneiskolának helyt adó épület képez ez alól kivételt, hiszen a Weidinger-palota, vagy a Konjović-palota letisztult vonalai már a geometria iránt elkötelezett ízlés ékes példái. A Népmozi egy új kor első hírnökeként építtetett 1914-ben, mivel a város egyik büszke szülötte, Bosnyák Ernő víziója már a huszadik század legelején az volt, hogy Zombort a mozgóképek gyárává változtassa. A város azonban nem csak építészeti remekeknek ad otthont, több kiváló írónk, Herceg Jánostól Majtényi Mihályig, kötődik Zomborhoz, s ha itt járunk, irodalmunk egy jelentős részét is magunkba szippantjuk.
A legbánátibb városnak, vagy Bánát szívének is nevezett Nagybecskerek története egybeforr a török kiűzésével, és a mocsarak lecsapolásával. A város magja a Bega szigetein és félszigetein alakult ki, ezért Nagybecskerek nagyon sokat köszönhet a folyónak. A városközpont a régi alakjában őrződött meg, a főutca már 1716-ban létezett, eköré építették az egész várost. Minden háza számtalan történetnek az őrzője, és természetesen műemlék is egyben. A főutca díszét, a városházát 1820-ban építették Fischer József tervei alapján, de homlokzatát Pártos Gyula és Lechner Ödön formálta neobarokká 1887-ben. A neobarokk később is az egyik uralkodó stílusa maradt Becskereknek, a különbséget az egyéb stílusokkal, főként a szecesszióval való keveredése jelentette. A Bencze-ház a város első korszerű kereskedelmi létesítményeként irányt mutatott az őt követőknek, az építészeti megoldások ugyanis szem előtt tartották a ház kereskedelmi funkcióját is. Ehhez a felfogáshoz csatlakozott Lazar Dunđerski is, aki a szecesszió jegyében korszerűsítette, és kibővítetette régi sörgyárát. Aki Nagybecskereken jár, az semmiképp ne hagyja ki a Seherezádét sem! Ezt az 1900-ban, a temesvári Bartha István tervei alapján készült mesébe illő házat egy híres becskereki kőfaragóműhely tulajdonos, Teodor Tuner építtette kereskedelmi és üzleti célokra, stílusát tekintve pedig a romantika jegyeit is hordozó, egyik legérdekesebb szecessziós építmény.
