Róka-tanya

A Róka-tanya észak-bácskai stílusban épült, vertfalú és nádtetős épületekkel, ahol ma is láthatóak a kályhák és különböző archaikus nyitott tűzhelyek.

A Róka-tanya Szabadkától nem messze, a Ludasi-tó keleti partján található. A helybeli lakosság gyülekezőhelye volt már az ókortól kezdve. A százéves tanya a parton áll, ahonnan kivételes panoráma nyílik a gyönyörű tóra. A tanya melletti nádas és a Sárga-partnak nevezett tó rész mindig is kedvelt horgászterület volt. A csónakos a csónakházban élt, ahogy egykor nevezték ezt az épületet; és nagyméretű csónakokkal átszállította az utazókat a túlsó partra. A tanya partja mentén halászok húzták hálóikat, halat árultak, és halászlevet főztek. A Róka-tanya megőrizte az észak-bácskai, három részből álló háztípus jellegzetességeit vert falakkal és nádtetővel, ahol ma is láthatóak a kályhák és különböző archaikus nyitott tűzhelyek. A tanyán nincs áram. Az állandó kiállítás egy külön épületben kapott helyet. Több egységből áll. A régészeti rész a Mezolitikumtól a középkorig itt élő emberek életét ábrázolja. A kiállított tárgyak legnagyobb része eredeti, a Ludasi-tó környékéről származik. A tanya egy neolit kori település maradványain fekszik, ezért a legtöbb lelet ebből a korból való. A kiállítás néprajzi része a XX. század elejére jellemző tárgyakat mutatja be.