Kisboldogasszonyi búcsú Doroszlón

Minden év Kisboldogasszony napján (szeptember 8) megrendezésre kerül a doroszlói búcsú, amikor több ezer zarándok érkezik a településre.

Minden év Kisboldogasszony napján (szeptember 8) megrendezésre kerül a doroszlói búcsú, amikor több ezer zarándok érkezik a településre. A hívők egy nappal a búcsújáró nap előtt érkeznek lovas kocsikkal, gépjárművekkel, és több településről gyalog indulnak útnak. Az első nap egyik leglátványosabb eseménye a gyertyás körmenet, amelyben a zarándokok saját egyházközösségük lobogójával vonulnak fel. A búcsú fontos részét képezi a püspöki szentmise, ezen kívül miséket tartanak még horvát, német és szlovák nyelven is. A hívek lelki és testi megnyugvásért mennek Doroszlóra, ahol ugyanis van egy csodakút, s a lelki feltöltődés mellett testi gyógyulást is remélnek az ide érkezők.