A Vajdaságban bőven akadnak vizes helyek, akár lápos, akár mocsaras, akár folyóvízben halászunk szívesebben…
Sok ember horgászik egész életén keresztül anélkül, hogy tudná: nem is a halat keresi.
(Henry David Thoreau)
Igyekeztünk kiválasztani a legérdekesebb horgászhelyeket, de a felsorolt ötön kívül bőven akad még a horogra pecázásra alkalmas víz.
Écska
Vajdaság legnagyobb halgazdaságát, a több mint 2000 hektáron elterülő Écskai Halgazdaságot a világ első pontyos tógazdaságainak egyikeként 1907. január 1-jén helyezték üzembe. Létrehozásban nagy szerepet játszott a Bega szabályozása. A szabályozás következtében lehetetlenné vált a halászás, amiért az écskai uradalom tetemes kártérítést kapott. Ebből a pénzből 1911-ben egy körszivattyút vett, aminek segítségével azóta is gond nélkül engedik be az itteni legnagyobb tó, a Fehér-tó vizét. Jó fogásra számíthatnak azok, akik szeretik az amur, a busa, a compó, a márna vagy a süllő húsát, de még mindig a pontyból akad a legbőségesebb zsákmány. Főleg kétnyaras, egy-másfél kilós példányokra számíthatnak a horgászok.
Vaskapu
Nem tudni, pontosan mióta élnek emberek a Vaskapu környékén, de az eddigi leletek azt bizonyítják, hogy több mint nyolcezer évvel ezelőtt – a vidék fénykorának nevezik ezt az időszakot a régészek – éltek már itt pannóniai őslakosok. A Duna a korai neolitikumi lakosoknak is meghatározta a szokásait és a vallását, akik megmunkálták a gömbölyded köveket, majd emberi arcot vagy halfejet faragtak belőlük. A régészek szerint ezek a szent kövek egy furcsa hiedelemvilág utolsó ránk maradt darabkái lehetnek. Akkoriban még szabadon felúsztak a Fekete-tengerből a hatalmas méretű tokhalak, amelyek közül a legismertebb kétség kívül a viza, csontozata egy bivalyéval vetekedett. Mára a Duna középső szakaszának halállománya néhány év alatt harminc százalékkal csökkent, csuka és harcsa még csak-csak horogra akad, de a süllők és a pontyok már veszélyeztetett fajnak számítanak.
Zasavica
Ezt a speciális természeti rezervátumot ártéri éden néven is szokás emlegetni. Madárvilága, vízi és mocsári élővilága miatt Vajdaság egyik legjelentősebb védett övezeteinek egyike. A helybeliek már régóta mocsárnak tekintik a folyót, amely a Száva és a Drina árterében helyezkedik el. A szakemberek véleménye sokáig megoszlott arról, hogy melyik folyó medréhez is tartozik ez a „kistestvér”, a legáltalánosabb felfogás szerint mindkettőhöz. Az itt fellelhető számos halfaj közül a rezervátum jelképévé vált lápi póc a legjelentősebb. A népiesen kutyahalnak, ebhalnak vagy békahalnak is nevezett lápi póc Európa-szerte ritkaságszámba megy, élőhelyeinek, a lápoknak zsugorodásával bekerült a veszélyeztetett fajok vörös könyvébe. A rezervátumból mintegy húsz kilométernyi rész használható kizárólag pontyfélék horgászására. A többi, erdővel, náddal benőtt terület pedig élővilágának gazdagsága miatt valóságos paradicsom a szakmabeliek és a természetbarátok számára. A folyó egyes részein való hajókázás élményszámba megy, a túra pedig nem érhet véget a helyi ínyencség, a sütőrácson elkészített hal elfogyasztása nélkül.
Bácskai Duna mente bioszféra terület
A Vajdaság száz csodája című könyv az utolsó édenkertnek nevezi az északnyugati határon elterülő, holtágakkal, csatornákkal, mocsarakkal és rétekkel tarkított területet. Ez a kavalkád kedvező feltételeket biztosított a ritka növényvilág és a gazdag vadállomány kialakulásához. Itt található a halak legnagyobb dunai ívóhelye. Az eddigi kutatások 51 halfaj előfordulását bizonyították; a Duna halai közül gyakran előfordul itt a kecsege és a menyhal, a holtágak ura pedig a csuka. A környező falvak lakói már évszázadok óta kölcsönhatásban élnek a Dunával és annak szeszélyeivel. Az erre járóknak érdemes felkeresni Bezdán és Bácskertes tájházait, megcsodálni egyedi népviseleteiket, hűsölni a nádfedeles házak árnyékában, vagy elmélyedni Monostorszeg messzeföldön híres kulturális szemléinek egyikében. A Felső-Duna mente a természet és az ember együttélésének kitűnő példája, és a rejtett értékek kedvelőinek kihagyhatatlan állomása is egyben.
A Tisza
– Hej, halászok, halászok,
Merre mén a hajótok?
– Törökkanizsa felé,
Viszi a víz lefelé.
A dal folytatásából kiderül, hogy ezek a halászok nem fogtak egyebet, csak vörösszárnyú keszeget. De mi akad a mai halászok horgára? A vidékünkön honos harmincnégy faj több mint a felét képzi a Tisza „lakosságának”, közülük a pontyfélék vannak túlnyomó többségben, majd őket nagy lemaradással követik a sügér- és a tokfélék, de elvétve találkozhatunk géb-, csík- és akár pisztrángfélékkel is. Vajdaságban a Tisza alsó szakaszán a halfauna alakulását meghatározó mértékben befolyásolták a 19. századi folyószabályozások. Az ezt követő időszakban hét halfajt is betelepítettek az alapvetően átalakult Tiszába, amik a maguk módján változtattak a folyó élővilágán. A számos horgászverseny közül az egyik legautentikusabb a magyarkanizsai Aranykuttyogtató harcsafogó verseny. A vidékünkön évezredek óta dívó kuttyogtatás a magyarkanizsai versenyt leszámítva Szerbiában illegálisnak minősül, ezért a szenvedélyes sporthorgászoknak be kell érniük az elterjedtebb formákkal.
