Összegyűjtöttük Bánság és Szerémség legszebb falvait.
Vajdaságot a Duna, a Tisza és a Száva három földrajzi egységre osztja. Közigazgatásilag 7 körzetből áll. A körzetek községekre oszlanak, ezek tulajdonképpen több kisebb falu és város közös közigazgatási egységei, méretüket tekintve inkább az egykori magyar járásoknak felelnek meg.
Écska (Ečka) Nagybecskerek községben terül el, a Bega bal partján. Écska és a hozzá tartozó mocsaras birtok a XVIII. században vált neves mintagazdasággá. A híres Harnoncourt-kastély 1817-ben épült, Bánát egyik jelentős művelődési központjává vált. Számos neves előadóművész mellett a kastély megnyitásakor, 1820-ban a kilencéves Liszt Ferenc is hangversenyt adott. A kastély éveken át a hazai és külföldi vadászok találkozójának helyszíne volt. Gyakran megfordult itt Ferenc Ferdinánd trónörökös és I. Sándor szerb kormányzó is. A faluban római katolikus, görögkeleti szerb és görögkeleti román templom is látogatható. Az Écska Halgazdasághoz tartozó hatalmas, Európa egyik legnagyobb halastórendszere határolja az Óbega−Császár-tó Speciális Rezervátumot, amely elsősorban vízimadarairól vált ismertté. Jellegzetes mocsári élőhely, de foltokban fellelhetők a sztyeppék és a szikesek elemei is.

Erzsébetlak (Belo Blato) Nagybecskerek községhez tartozik. A mai települést 1887-ben telepítették be szlovákokkal, magyarokkal, bolgárokkal, de németek és szerbek ugyancsak élnek a faluban. Erzsébetlak idősebb lakosai közül többen még ma is öt nyelvet beszélnek. Az Óbega−Császár-tó Speciális Rezervátum közelsége egyre több turistát vonz a faluba.

Melence (Melenci) a Ruszanda-tó mellett fekvő település Nagybecskerek községben. A környékbeli Melence-pusztáról kapta a nevét. Határában, a Ruszanda iszapos fenekű, sziksós tó közelében, a Ruszanda gyógyfürdő 130 éves hagyományra tekint vissza. A fürdő a tóban levő ásványi iszap gyógyító hatásának köszönheti népszerűségét. A gyógykezelésekben az iszapon kívül a 32 °C hőmérsékletű forrásvizet alkalmazzák még.

Aracs (Arača) Тörökbecséhez tartozik, különlegessége a pusztatemplom, amely az egyik legkorábbi építészeti emlék a Vajdaságban, közel ezer éve magasodik a pusztaságban. A Törökbecsére érkező turisták vendégfogadó házakban vagy magyar családoknál kaphatnak szállást. A pusztatemplom mellett a becsei vár, a Sóskopó és a Tisza-part is kihagyhatatlan állomás egy délvidéki túra alkalmával. Részletek: www.aracs-turizmus.info.

Torontáludvar (Idvor) Antalfalva községben található. A falu látnivalója Mihajlo Pupin (1858−1935) világhírű szerb fizikus szülőháza.

Székelykeve (Skorenovac) a magyar nyelvterület legdélebbi, többségében magyarok által lakott települése, Kevevára községben helyezkedik el. A faluba érkező turisták családoknál vagy vendégházban szállhatnak meg. A falusi turizmus fellendülését Belgrád, a Kazán-szoros és a Delibláti-homokpuszta közelségének köszönheti. Részletek: www.szekelytur.com.

Szalánkemén (Stari Slankamen) Inđija községben található. A római időszakban is lakott terület volt. A feltehetően a XV. században megépült várának romjai a Duna partján ma is láthatók.

Rednek (Vrdnik) Ürög községben fekszik. A középkori Rednek várát a XV. század közepén Castrum Rednek néven jegyezték fel. 1911-ben a településhez tartozó szénbánya energiaellátásához megépült az 1999-ben lebombázott villamoserőmű. A redneki monostor és a hozzá tartozó templom az egyik legnagyobb ilyen jellegű építmény a Tarcal-hegység ezen részén. A ma is meglévő templomot a XIX. század elején építették fel.

