A nagybecskereki Sörnapok (Dani Piva) már elég szép múltra tekint vissza, hiszen az idén harminckettedik alkalommal szervezték meg, és látogatottsága az évek folyamán nem csökkent, sőt…

 

Photo by: Dani Piva

 

Jó sört inni jó. A sör kultusza pedig nem csak Csehországban, Németországban vagy Angliában nagy, a világon majdnem mindenhol szeretik ezt a finom, habos — és kizárólag hidegen iható – nedűt. A szerb sörök sem eldobnivalóak, vannak köztük jobbak és kevésbé jók. Emellett nálunk is egyre többen próbálkoznak sörkészítéssel, az elmúlt években több kis családi manufaktúra jött létre, s a szokásos barna és világos sörök mellett az IPA vagy az ízesített sörök sem csak az ínyencek itallapján szerepelnek. Ha pedig ennyire szeretjük a sört, akkor kötelező jelleggel meg kell ünnepelnünk annak létezését is. Emiatt alakultak meg a sörfesztiválok, a sörnapok, a sörivó versenyek, ahol természetesen sörkülönlegességekkel is lehet találkozni. A nagybecskerekiek azonban még tovább kerekítik a rendezvény megalakulásának történetét, hiszen szerintük nem csak a sör szeretetéről van szó. Hasonlóan fontos az együttlét, az együtt szórakozás ténye is, a sör ünneplése csak apropó ehhez.

 

Photo by: Zrenjanin Dani Piva

 

1769-ben Becskerek és Petrovgrad (a mostani Nagybecskerek) kerület központjaként megkapta az évi két nagy vásár szervezésének jogát, majd később még kettőét, így minden évszak egy nagy vásárral kezdődött. S ezek az óriási vásárok nagyon fontos események voltak akkoriban, a vásárlás mellett a polgároknak alkalmuk nyílt a találkozásra, örömködésre, beszélgetésre, iszogatásra, így az évek során megsokszorozódott a számuk. A XX. század ’30-as éveiben azonban a vásárok lassan elveszítették jelentőségüket, lassan kezdtek megszűnni. Az ember viszont egy olyan lény, amely igényli a találkozást a másikkal, igényli a szórakozást, a zenét, a sört. Érezni lehetett a levegőben a vásárok hangulata iránti nosztalgiát. És aztán 1986-ban megszervezték a városban az első Sörnapokat, a 240 éves nagybecskereki sörkészítés jubileumának megünneplésére.

 

Photo by: Dani Piva

 

A több mint harminc éves rendezvény évről évre nagyobb közönséget vonz magához, ami bizonyítja, hogy a hazai söröket sem érdemes a tűző napon hagyni felmelegedni!

A legutóbbi sörfesztiválról, amely minden évben augusztus végén kezdődik, itt olvashattok bővebben:

Sörhabos gombok