A Felső-Dunamellék a sport- és szabadidős, a kiránduló turizmus, a rendezvényturizmus, az ökoturizmus és a falusi turizmus iránt érdeklődők számára egyaránt vonzó.
A Felső-Dunamente Természetvédelmi Rezervátum Vajdaság északnyugati részén található nagy árterület, amely a leginkább megőrzött vizes élőhelyek közé sorolható a Duna szerbiai szakaszán. A Duna mentén terül el, Zombor és Apatin közelében, jó összeköttetésekkel és könnyen megközelíthető helyen. Összesen 19.648 hektáron, a Duna bal partján, a folyó folyásának közel 70 kilométeres szakaszát öleli fel. A nagy kiterjedésű árterületnek a része, amely a szomszédos Magyarországra és Horvátországra is átnyúlik, és amely, a Delta után, a legjelentősebb vizes élőhely a Dunán. A Felső-Dunamente a kivételes biodiverzitása teszi különlegessé, hiszen ez az egyik utolsó fennmaradt ártéri élőhely. Összesen 51 emlősfaj, 280 madár, 50 hal, 11 fajta kétéltű, több száz rovarfaj, vízi, vízparti, réti és erdei vegetáció él itt. A biológiai sokféleség mellett a Felső-Dunamellék híres autentikus kulturális örökségéről, jellegzetes hagyományairól és szokásairól, népviseleteiről, nyelvéről, halászeszközeiről, hajóiról és ételeiről is, melyek vonzó turisztikai célponttá teszik a vidéket az idelátogatók számára. A Felső-Dunamente TR a maga természeti adottságaival, esztétikai értékeivel, a vadászati, a horgászati és egyéb, a vízzel kapcsolatos rekreációs és sportolási lehetőségeivel, egyaránt vonzó a sport- és rekreációs turizmus, a kiránduló turizmus, a rendezvényturizmus, az ökoturizmus, a falusi turizmus és egyéb turisztikai formák iránt érdeklődők számára.