Vajdaság területén számos mesébe illő tanyavilágra bukkanhat a látogató, íme 5 közülük…
E szállások megőrzésével egyidejűleg sikerül bemutatni a paraszti hagyományokat és a régmúlt idők kultúráját. Kiválasztottuk az öt legattraktívabb helyet, ahová egyszer mindenképpen érdemes elutazni.
Đorđević-tanya

Az E-75-ös autópályán haladva, Szabadka keleti kijáratánál a békés Đorđević-tanya tárt kapuval várja a látogatókat. Minden odaérkezőt szeretettel várnak, legyen az akár család, sportoló, különféle csoport vagy éppen konyhatündér. A tanya területe 8 hektár, amelyet tavasz idején tömérdek virágzó fakorona ékesít. Sok dísznövényt is ültettek. A festői tájképet a tengernyi virág még több színnel tölti meg. A hosszú mezőkön sétálva, a friss levegő mellett ezeknek a növényeknek az illatát is érezhetjük. A panoráma azonban nem minden, nagy szerephez jut a praktikusság. A tanya lehetőséget nyújt szórakozásra, sportolásra, így az egészségünk megőrzésére is teljes mértékben odafigyelhetünk. A tanyavilág megálmodói gondoltak a romantikázni vágyókra is, különálló házikók biztosítják az intim hangulatot s a teljes nyugalmat.
Rózsa Major Tanya

Királyhalom szélén található a Rózsa Major Tanya, amely egyaránt felöleli a természet nyugalmát és a játékos izgalmát is. Az odalátogatóknak azonnal feltűnik ezen a helyen a természet mély tiszteletben tartása. Nosztalgikus gyermekkori emlékeket idéznek a kézzel épített homokvárak vagy a naplementébe burkolt végtelen mezők látványa. A Rózsa Major Tanya egyik különlegessége, hogy a vendégek elé kerülő élelem beszerzése a környékbeli falukból történik, így a gondosan elkészített étel minőségi, s a régi időket felidéző ízekkel büszkélkedik. Harang alatt sült bárány, kemencében főtt töltött káposzta vagy nyársonsült malac várja a látogatókat, akik a fáról frissen szedett gyümölcsöket is kóstolhatnak. A tanya kapuja egész évben nyitva áll az érdeklődők számára, legyen az egy család, aki közös belföldi pihenésre vágyik, ahol madárcsicsergésre kelhet, vagy éppen egy turistacsoport, aki megkóstolná a hazai ízvilág különlegességeit.
Jakšić-szállás

A Jakšić-szállás a Dunától nem messze, Szond (Sonta) falu peremén, az erdő mellett helyezkedik el. Ez a hely egészen más hangulatot varázsol a többi tanyához viszonyítva, mivel itt a pihenésen túl, a régi értelemben ismert szállások euforikus közegét varázsolják körénk. A céljuk eléréséhez többféle vonzó módszert vetnek be, ilyen például a reggeli és a vacsora, amelyet a vendég saját maga készít el a tanya éléskamrájából válogatva. A szállás nincs bekapcsolódva a villamosenergia-ellátásba, de szükség esetén a vendégeknek napelemes energiatermeléssel tudnak áramot szolgáltatni. A vadászoknak is nagy élmény lehet az idelátogatás, hiszen a közeli erdőben bőven akad vad, a tanyán az ebédet pedig a szállás gazdája főzi, és a menüben ott szerepel a vadpaprikás is. A Jakšić-szálláson a vendégnek sosem kell unatkoznia, hiszen elütheti az időt disznóvágással, pálinkafőzéssel, szőlőerjesztéssel, gyümölcspréseléssel, vagy akár vegyes savanyúság (tursija) készítésével is. Aki tehát egy kis időre szeretne kiszakadni a rohanó városi élet hétköznapjaiból, annak tökéletes választás lehet a Jakšić-szállás, ahol az ember ismét a 19. században érezheti magát, egy valódi tanyasi hangulatban.
Róka Tanya

„A nyugalom megtalálásához nem kell messzire menni, csak saját lelkünkben elcsendesedni” – állítják, és követik a mottójukat a Róka Tanya vendéglátói. De abban, hogy saját lelkünkbe nézhessünk, nagy mértékben tud segíteni a tanya megnyugtató közege. Ha erre vágyunk, Észak-Bácskába kell vennünk az irányt, míg a Ludasi-tó partjára nem érünk. Érkezéskor fehérre meszelt, döngölt padlójú házak nyitott kapuival találkozhatunk, amelynek berendezése a régmúlt paraszti világ hétköznapjait varázsolják szemünk elé. A látványon túl az érzelmekre is jó hatással van a letisztult külső, az egyszerű elrendezés, a nyugalmat sugallja. A Róka Tanya elsődleges célja, hogy maximális kikapcsolódást és teljes feltöltődést biztosítson az odaérkező stresszes vendégeknek. Ezen felül pedig visszarepíti az embereket egy olyan korba, ahol a természet és az ember teljes harmóniában élt együtt. A Ludasi-tó védett területe érintetlen és pompázó. A Róka Tanyán megtekinthetjük a tájházat, széles étel és italkínálatból válogathatunk, különféle szabadidős tevékenységeken vehetünk részt. A város zajától távol, akár éjszakára is megszállhatunk.
Kátai-tanya

A sorban utolsónak hagytam Vajdaság egyik legszebb s kétségkívül legjobban felszerelt farmját, a Kátai-tanyát. Kishegyes szélén terül el a komplex kirándulóhely, amely bármilyen korú üdülni vágyó személynek biztos választás. A falu ékessége már 1995 óta működik, mára már 80 fő elszállásolására alkalmas épületeket, illetve 180 fő férőhelyes ebédlőket alakítottak ki. Az odalátogatók számos elfoglaltság közül választhatnak, mint például a kézműves, a hagyományőrző és a természetismereti foglalkozások, de a bátrabbak akár lovagolhatnak is. A tél kezdetekor sem áll meg az élet, ekkor szánkózhatunk vagy éppen korcsolyázhatunk. Szabadidős tevékenységnek ott vannak még a jól felszerelt, biztonságos játszóterek, illetve az esti programok. A Kátai-tanyán már évek óta szerveznek táborokat, ezek az angol tábor, a zöld tábor, a firka tábor és a kézműves tábor. A vendéglátók egy- illetve többnapos kirándulásoknak is otthont tudnak adni. A tanyától másfél kilométerre található egy pékmúzeum, ahol a Vajdaság egyik kedvencét, a kürtőskalácsot süthetik meg maguknak az arra vállalkozók. Ezenkívül érdemes ellátogatni a Mesterségek Házába is, ahol a hagyományokat őrzik és ápolják. A Kátai-tanya hazánk egyik legkülönlegesebb kulturális farmja.
